Hatalmas szatyrokkal becsoszog a váróterembe a férfi és tanácstalanul megáll. A helyiségben a szabályok tudata láthatóan mindent bevon, akár egy steril függöny. Áll és mindenkit megfigyel, nem tudja merre induljon tovább. Minden második széken ülnek, fegyelmezetten kihagynak egy helyet. Az idős férfi csendben toporog, mint az öreg jármű, amit rövid időre nem állítanak le, mert kérdéses, hogy újra indul-e. Az egyik szatyrot lerakja a fal mellé, a másikat egy üresen hagyott székre. A mellette ülő nő mérgesen felnézett.
– Ne rakja ide! Nem látja, hogy nem lehet? – mondja emelt hangon, közben rámutatott a szék hátlapján lévő feliratra.
„ Kérjük, hagyják szabadon a széket és táskát se pakoljanak rá!”
A férfi mosolytalanul leveszi a szatyrot és tovább jár egyhelyben.
– Miért nem teszi a földre, miért emeli? – kérdezte a barátságtalan nő.
– Ennivaló van benne, azt földre sosem teszek. – súgja csendben a férfi.
– Be van csomagolva, nem lesz annak semmi baja. – húzza el a száját a nő. – Különben is mindek jön rendelésre bevásárlás után. Megromlik amig itt vár. Nem is értem miért kell mindig ilyen sokat várni?
Többen is egyetértően bólogatni kezdtek a helyiségben és boldog elégedettség ült az arcukra – végre valaki kimondta.
– Akkor sem teszem oda. – motyogta a férfi és erősebben szorította a szatyor fülét.
– Hozza ide mellém, én nem bánom, ha ide teszi. – szólalt meg rekedt hangon egy férfi.
Az idős férfi nem szólt, csak kitartóan toporgott tovább. Megbűvölten figyelte a széket, amit felajánlottak számára, már mozdult volna, de valamilyen belső erő visszatartotta. Megérzése helyesnek bizonyult, a figyelmeztető hang felcsendült a váróteremben.
– A szabályt mindenkinek be kell tartani! Ki kell hagyni egy széket. – mondta ismét a nő és fejét hátra szegve figyelte az orvosi rendelő ajtaját. Korát már nem tagadhatta le a keserű ráncok kilátszottak a maszk alól és az arcán szerte futottak, akár egy rakoncátlan hegyi patak.
– Miért kell itt ennyit várni? – morogta – Ha mindenkivel csak annyi időt beszélgetne a doktor amennyi be van tervezve, akkor nem csúsznánk ennyit.
– Miért? Mennyi van betervezve? – kérdezte érdeklődve egy pocakos testes férfi. Láthatóan küzdött a beszéddel a maszk alatt.
– 15 perc. Az asszisztens mondta, hogy 15 percenként adják az időpontokat. Aki nem kér előre időpontot, az várakozzon. – replikázott tovább a hölgy és jelentőségteljesen a toporgó férfira nézett.
Az lehajtott fejjel a földet figyelte és ügyelt arra ki ne essen a ritmusból. Egyszer csak kinyílt a rendelő ajtaja és egy magas, vékony dekoratív asszisztens jelent meg mosolyogva.
– Hallom Joli néni, hogy valami probléma van? Ebben a csendben minden behallatszik.
– Nincs semmi kedves, csak van, aki nem akarja betartani a szabályokat. – közben az idős férfira mutatott. Az asszisztens is észrevette, hogy ott toporog a fal mellett.
– Jaj de jó, hogy megjött Lajos bácsi! Várjon, adok valamit! – mondta kedvesen a férfira nézve, majd sarkon fordult, visszament a rendelőbe, hogy újra kijöjjön egy nagy szatyorral.
– Tessék vinni Lajos bácsi és szóljon, ha baj van. – mondta és a szatyrot a férfi kezébe adta. Az mintha motyogott volna valamit, majd meghajolt, felvette a másik szatyrot is a földről és már indult is az ajtó felé. A fehér köpenyes hölgy gyengéden nézett utána.
– Szóval. – zökkent vissza a valóságba – Miért is tetszett jönni Joli néni? Tegnap előtt volt itt, minden gyógyszert felírtunk.
– De egy kimaradt. – replikázott azonnal a nő és fülig elpirult a maszk alatt. – Még van valami, amit nem mondtam el a Doktor Úrnak. – folytatta.
– Ugye most nem a kutyájáról lesz szó? – kérdezte mosolyogva az asszisztens.
– Velem miért ilyen elutasító? Bezzeg annak a férfinak kedveskedett. – morgott egyre halkabban a nő.
– Az a férfi egyedül ápolja a daganatos feleségét és mindig gyűjtünk neki tartós élelmiszert, mert olyan kevés a nyugdíja, hogy megvenni nem tudja. Milyen jó lenne, ha maga is keresne olyan embereket, akiken lehet segíteni és akkor mindig lenne, akivel beszélgetni tudna. – mondta kedvesen az asszisztens.
– De nekem is vannak gondjaim.
– Igen, de itt a Doktor Úr a leletei alapján foglalkozik Önnel, az pedig rendben van. A sok tennivalóján a ház körül nem tudunk segíteni, de ha megpróbálna barátkozni valakivel és azzal megbeszélni a problémáit biztosan könnyebb lenne. – folytatta még mindig mosolyogva az asszisztens.
– Hát jó. –pattant fel a nő – Én el is mehetek, de majd a maguk lelkén szárad a halálom. – kiviharzott az ajtón és eltűnt. Az asszisztens türelmesen nézett utána.
– Tudják, a magányon nehezen tud segíteni egy háziorvos.
